már akkor tudtad mikor megszülettél,hogy te más vagy ,hogy nem olyan mint a többi ember.Lassan tudatosan próbáltad ezt terelni és beállni a sorba olyannak lenni mint ők.Te is terveztél, célokat tűztél ki magad elé kerested az utakat,megélted a kudarcokat gyűjtötted a javakat mint mindenki más.Voltál rossz és voltál jó és tudtad sosem leszel  igazán rossz mert te nem tudsz az lenni …közben lassan próbáltad elásni  magadban a kincseidet.De nem sikerült .Annyi szeretet és annyi alázat volt benned,hogy néha soknak találtad néha azt érezted hogy ez milyen riasztó, megszeretted volna osztani mindenkivel aki az utadba tévedt.De rádöbbentél  az igazságra rádöbbentél arra hogy  annyi fájdalmat és nyomort hordanak magukban az emberek ,hogy annyira távol vannak egymástól a lelkek és nem értetted nem értetted mi ennek az oka.Emlékszel mikor három évesen odarohantál az első idegen emberhez,hogy átöled mert láttad az arcán a szomorúságot.Emlékszel milyen boldogan ölelted mosolyogva kacagva és ő szinte megdermedt,lehajolt megsimogatott és ment tovább.Nem értetted nem értetted miért nem nevetett rád,miért nem szólt hozzád hiszen te szeretted.Szeretted mert tudtad erre van szüksége,de ő nem ismerte fel nem ismerte fel azt amit kapott,nem élt vele ,nem azért mert nem volt rá szüksége...erre volt a legnagyobb szüksége ,de a félelme nagyobb volt.Nem akart érezni nem akarta elfogadni mert ezt gondolta viszonoznia kéne.Pedig te sosem vártál viszonzást.Olyan mint mikor bevan programozva  valaki aki őrzi mélyen a fájdalmát a keserűségét és nem meri elengedni.Sodródik.És megértetted ,az embereknek kell valami valami amitől biztonságban érzik magukat egy kicsit,mint a virágnak a karó ami nem engedi,hogyha feljebb kúszik a nap felé derékba törjön.Kell neki k egy oszlop,egy támaszték egy kapaszkodó egy erős kéz ami megemeli őket.És te oda álltál.

nem kérdeztél,csak oda álltál alázattal,és tudtad felosztod magad.Oszod a szíved osztod a lelked,osztod az erőd.Adsz vigaszt az elhagyatottnak,adsz kölcsönt a rászorulónak,adsz jókedvet a rosszkedvűnek….lehajolsz az elesettért és nem mérlegelsz nem jut eszedbe hogy beleroppansz.Emlékszel?Mikor felemeltél valakit,mekkora éles fájdalom hasított a hátadba?Szinte felsíkoltottál mikor a reccsenést meghallottad,mégsem engedted el.Fogtad tartottad miközben lassan folytak le a könnyek az arcodon.Elvesztetted a szárnyaid,akkor jutott először eszedbe talán az hogy voltak szárnyaid.És elkezdtél fájni belülről a lelked zokogott mert te mindenkiért fájsz.És jön majd egy egy akiért már nem fáj a fájdalom és akinek minden tette minden rezdülése jól esik.Néha megállsz belenézel egy kirakat üvegbe és döbbenten látod meg magad,meglátod mennyire rohant el az idő,hogy újra nyár van és a tél még itt ül a válladon,megtorpansz és belemélyedsz a gondolataidba. Élni kell és haladni kell, mert annyit érsz, amennyit leteszel az asztalra… így tanította veled az élet.Legalábbis így teszik a többiek, állj hát Te is a sorba. Mivel azonban egy életed van Neked is …néha megtorpansz kicsit és elszédülsz a sok furcsa apróságtól, melyet megkaptál ugyan, de mégsem elég...mert kell még valami valami ami hiányzik.Mikor elérni szeretted volna az élerhetetlent és megvetted volna mindazt, aminek megfizetted az árát .Úgy gondolod, hogy ez bizony mégsem elég és sosem lesz elég mert nincs megállás mert menni kell az uton...az úton ami  a tiéd.

Neked jobb a szebb, neki szebb a  ritka és van, akinek annyi is elég lenne, ami Neked mindig is megvolt. Hajtunk, mert muszáj és kiabálunk, ha mást nem tudunk. Az okos pedig áll a sarokban és szeme már egészen nyugodt, csak arra vár, hogy megkapja a legszebb pillanatot, azt ami benned rejlik, de te nem hiszed…És akkor majd lecsap Rád. Tiszta szívvel és teljes erővel fogja elragadni Tőled mindazt, amit Te gondosan összegyűjtöttél. Mivel azt tanították neked, hogy okosabb, ha hallgatsz, ezt is elviseled.

Nézted a dolgok nem létező jobbik oldalát, mert minden bizonnyal van nekik olyan is.Talán.A jobbik oldal...gondolkozol de nem tudod az igazi választ rá melyik is a jobbik vagy számodra mi is a fontosabb.Hányszor gondoltad ezt végig és hányszor döbbentél rá, hogy ez benned a különleges mert nem teszel különbséget. Megrándítod a vállad, kivérzett szíved azonban egyre lassabban dobban, de bírod még..

Tudod, hogy nélküle örökre el fogsz veszni és azt is, hogy elérheted, de azt is, hogy lehet, sohasem…

Szívedre teszed a kezed és bevallod magadnak hányszor hazudtál szerelmet hányszor  adtad oda magad csak úgy,hány éjszaka hány nappal voltál boldog attól hogy csak adtál és soha nem vetted észre nem akartad észre venni hogy kihasználnak,megtépáznak és semmit sem kapsz vissza önmagadból.De hisz nem is kérted volna,mert önzetlenül nagyvonalúan tudtál mindig adni.Neked nem hiányzott semmi csak az hogy szerethess,csak ölelhess, csak segíthess másokon, hogy felemelj hogy élhess másokért élhess másokban. . Te nem értetted, hogy miért vannak a problémák ott, ahol te olyan tökéletesen szolgálsz és néha, amikor senki sem látta a saját húsodat martad, hogy büntesd magad és érezd azt, hogy élsz…..Emlékszel?Mikor véresre haraptad a húsod a kezeden,de nem panaszkodtál hogy fáj...akartad ezt a fájdalmat.Szolgáltál csendben alázatosan. Rohantál  a szüleidért,rohantál a gyerekeidért,rohantál a szomszédért , a kollegádért,a boltosért a szerelmedért rohantál és rohantál, bármikor mikor hívtak és akkor is amikor nem. Néha angyalnak képzelted magad, egy szárnyas lénynek, akiből gyógyító kék fény árad és, aki ahová csak belép nyugalmat és békét áraszt. Majd erre jól rá is szoktak a többiek, akik egyre többet és többet akartak belőled.Még...még...még...Majd te segítesz,majd te megoldod majd te elviseled,majd te a hátadra veszed és viszed. De nem volt megoldás, mert te nem tanultál meg nemet mondani. Mert te vitted és viszed,és egyre jobban meghajolsz a súly alatt.Így sosem volt Te és sosem volt magadért, de belülről mardosott és fogyott az éltető levegő.De te nem kérsz semmit,te nem kérsz segítséget,te így érzed jól magad.Örülsz annak amit látsz ülsz legfelül a létra tetején és mosolyogva stírolod a világot….de egyszer csak elkezd forogni a világ körbe körbe már nem is látod olyan gyorsan forog már csak feketeség van és azon túl már semmi.Szédülsz  forogva kínlódva szenvedve ,fázol miközben a testedről folyik le a verejték.Nézel és nem látsz,nyújtod a kezed de csak a levegőt érinted.Rádöbbensz egyedül vagy a létra tetején ide nem jöhet fel senki ide nem érhet fel senki .Jöttekek a mentők akiket újra és újra módszeresen elküldtél az életedből,mert még mindig másokra gondoltál mert még mindig azt hiszed nélküled meg áll az élet.Még mindig azt hiszed neked mindig mindenhol ott kell legyél hogy segíts.Mindig a legjobb szándék vezérelt.,ebben senki nem kételkedett sosem.Azt mondtad nekik, hogy mindent ki fogsz bírni, de elfeledted, hogy neked lesz nehezebb és van az a kín, amit nem lehet átélni anélkül, hogy ne nyomorítana meg. Tudod érzed hogy ha minden egyes felemelésnél,hogy egyszer eljön az idő mikor már nem tudsz felállni mikor meghajolva maradsz mikor már nem tudsz kiegyenesedni.De tudod ha így is lesz Isten majd felemel téged és megtámasztja a hátad.Mások tanácsadója és patrónusa voltál. Előfordult, hogy anya helyett anya voltál, Máskor szerető voltál, ki nem kér fizettséget csak azt, hogy szerethessen. Csak igazat akartál és tisztán látni a részt és az egészet.Tudtad ,hogy ez a küldetésed.Vállaltad csendben alázatosan miközben tudtad,már régen merre tartasz…mert te már akkor régen is láttad azt a gyönyörű kék fényt amin keresztül lassú léptekkel már régen elindultál a halál felé.

Oldal: szárnyakon a halál felé
Smaragd-oldala - © 2008 - 2025 - smaragd-oldala.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat