Smaragd-oldala

Olvasóimnak:

Nem akarok semmit sem titkolni előtted. Akarom, hogy olyannak ismerj amilyen vagyok. Mert ha szeretsz, valami egészen más leszek. Valami új, valami jobb!

Születésem

Sok évvel ezelőtt egy  januári hideg téli napon  születtem.Csikorgató hideg volt a hó ropogott apám lába alatt mikor a kórház fele vette lépteit,anyám ebből a hidegből semmit nem érzékelt a meleg szobából nézte a havas fákat és várt….türelmesen, elkínzott arccal  mégis boldogan.Délután két óra volt mikor érkeztem  12 óra vajúdás után anya életet adott nekem….vagy mégsem?-Kislány kiabálta az orvos…nem lélegzik... nem sírtam nem lélegeztem ,nem voltak élet jeleim pofozgattak rázogattak hidegvízbe mártottak majd melegbe és újra hidegbe,küzdött értem  a szülőszoba összes dolgozója…és akkor lehajolt értem az Isten tenyerébe vett,ringatott kicsit majd  rám lehelt, gyengéden ,lágyan nehogy kárt tegyen bennem…talán még mosolygott is és én éreztem  azt a földöntúli melegséget,  szeretetet ami itt vár engem a földön,torkom szakadtából bömbölve üvöltöttem  a világba,IGEN ITT VAGYOK!Ekkor találkoztam először Istennel,és  mérhetetlen szeretetével!

Haza felé menet már apám sem fázott,olyan melegség járta át a szívét mint eddig még soha….a nap kisütött és sugarai szikrázóan csillogtak a fehér puha havon.

Így kezdődött minden….                            

Az első gyerekkori emlékem 3 éves koromra nyúlik vissza,emlékszem mennyit könyörögtem anyának,hogy legyen kistestvérem. Minden csoporttársamnak volt testvére  az óvodában csak nekem nem…annyira irigyeltem őket…minden nap könyörögtem. Akkor még nem tudtam,hogy anyát eltiltották az orvosok a második gyerek vállalásától mert a gerince vészesen rossz állapotban volt,azt mondták lebénulhat,ha újra szül.És én csak könyörögtem könyörögtem…

És az én anyám döntött,legyőzve a józan észt,legyőzve a félelmeit megajándékozott engem egy testvérrel apát pedig egy fiú utóddal:)

5 éves voltam mikor az öcsém megszületett…ó mennyire vártam milyen boldogan…de történt valami…szerették,szerette a nagyi,szerették a szüleim,szerette mindenki a családból és az én szívembe lassan észre vétlenül bekúszott a mérhetetlen irigység…már nem akartam,hogy testvérem legyen,úgy éreztem csak őt szeretik akkor azzal a gyerek ésszel azt hittem vissza lehet vinni oda ahonnan hozták,már nem akartam testvért,hiszen meg kellett osztoznom azon a szereteten ami eddig csak az enyém volt….és akkor hirtelen beteg lett,kórházba került majd haza és újra kórház és ez így ment évekig, hozta-vitte a mentő.És az én szívemben az irigységet szép lassan felváltotta az aggodalom,a féltés és a mérhetetlen szeretet. Nagyon féltem attól,hogy elveszítem. Emlékszem azon a napon is szirénázva jött érte a mentő,ültem a konyhában a széken és zokogtam. Akkor imádkoztam először…kértem Istent inkább engem vigyen el a mentő,hogy cserélhessek vele,szeretnék én szenvedni helyette,olyan kis törékeny volt abban az időben ,olyan kis elsett és szomorú ,akkor  vettem észre milyen szép a mosolya,milyen szép barnák a szemei és angyali göndör fürtjeit,és a szeretetét ..ahogy átölelte a nyakam és mindig szorosan hozzám bújt mikor együtt aludtunk,mikor boldogan gurgulázva kacagott ha játszottunk .Boldog voltam,hogy van testvérem és nem akartam elveszíteni!Sosem voltam irigy többé ez az érzés itt akkor ebben az időszakban kitörlődött belőlem. Hálás vagyok érte. A testvéremre  mindig számíthatok ,tudom mennyire szeret ,életünk el választhatatlan,hihetetlen láthatatlan kötelék van közöttünk-messziről úgy tűnhet mint egy vékony kis aranyfonál,de ha közelebbről megnézed egy acéldrótot találsz. Drága öcsém! Tudod, miért a nagy testvérek születnek elsőként? Hogy megvédjék a kistestvéreiket, akik utánuk következnek.:) Szeretlek!

Gyerekként rengeteget nyaraltam a nagyszüleimnél,annyira jó volt annyira más  volt...nagyapám csinált nekem csúzlit és felengedett a galambpadlásra kisgalambokat simogatni,és állandóan jártuk a határt,leskelődtünk,minden madarat meglestünk.emlékszem húsvétkor hajnalban a búzamezőn rejette el a színes tojásokat ,zöldelt a búza, akkor sarjadt,és hajnalban nekiindult tojás elrejtőbe...mit sem sejtettem én ebből akkor..hittem ,hogy a nyuszi hozza a tojásokat, annál is inkább mivel igen messze voltak ezek a fészkek egymástól,egyértelmű volt számomra hogy a nyulak tojnak szanaszét.Korán reggel már ébresztett..gyere kincsem keressünk tojásokat.Úgy pattantam ki az ágyból,mint akit puskából löttek ki,még a hajam is engedtem fésülni a nagyinak csak minél hamarabb mehessek.És kerestük...órákig,minden egyes fészeknél örömmel kiabáltam...nézd tata itt is itt is itt is van,ő meg pödörgetve a bajszát huncutul  mosolygott és azt mondta gyere keressünk még!Fáradtan értünk haza mindig ,az ilyen kincs vadászatok után,nagymamám várt már minket friss illatos kaláccsal.Majd megrótta nagyapámat!Teee hát elfáradt ez a kislány nagyon,nagyapám válasza mindig az volt én jobban elfáradtam..nagyon fáj a hátam kislányom gyere taposd meg!És már feküdt is hasra a kiskonyha szönyegén én meg örömmel nevetve pattantam a hátára...tapostam és tapostam addig míg el nem fáradtak a talpaim.

Azt szokták mondani,hogy olyan leszel amit otthonról hoztál.

Én nagyon sok mindent kaptam a szüleimtől,ők biztosították nekem azt az  alapot amire építkezhettem. Hihetetlen nagy szeretetben nőttem fel ,gyönyörű gyerekkorom volt,nálunk a szeretet és a vidámság lengte át az egész házat.Éreztem a boldogságot,éreztem mennyire szeretik megbecsülik egymást a szüleim.Soha nem hallottam veszekedést nem éreztem feszültséget közöttük,ha volt is előttünk nagyon jól titkolták mert mi soha nem hallottunk egy hangos szót sem. Nem voltunk gazdagok,de nekünk gyerekeknek mindenünk megvolt,sosem éreztem azt,hogy nincs,pedig nem volt sok,vissza gondolva eszembe jut mikor anyám órákat állt sorban karácsony előtt egy kiló banánért a boltban.Mekkora örömmel fogadtuk,feltűnt ők sosem ettek banánt,egyszer megkérdeztem -anya te kérsz?-azt válaszolta nem kicsim nem szeretem…később értettem meg csak,hogy azért nem kértek a szüleim sosem hogy nekünk több maradjon.

Imádtam a karácsonyokat!Olyan más olyan meghittek voltak azok a napok,a mai napig az orromban van a gyerekkori karácsonyaim illata!

Volt olyan karácsonyunk,hogy anyáék elvittek minket a könyvesboltba és azt választhattunk magunknak amit csak akartunk.Micsoda mennyei kánaán volt oda beszabadulni,most is érzem az új könyvek illatát!Érdekes anya sosem nézte a könyvek árát,teljesen mindegy volt mit választunk,kikötötte 3 könyv amit szeretnétek,de az árát nem nézte.Én ha betévedek a könyves  boltba néha napján az első dolgom,hogy az árat nézem meg,aztán sajnálattal hullik ki a kezemből vágyaim tárgya.Nagyon drágák lettek a könyvek.A könyv szeretetét anyától"örököltem",ha volt egy perc szabad ideje olvasott,apa is olvasott de ő inkább csak verseket és az újságokat ,de azt az utolsó betűig oda-vissza.Anya olyan minden evő volt mindent elolvasott ami a kezébe került,a családban és a barátok közt hatalmas nagy könyv csere kereskedelem folyt.Gyerekként én is sokat olvastam először a mesék világában éltem,fantasztikusan bele tudtam élni magam,abba a varázslatos világba.Késöbb jöttek az ifjusági regények, annyi csíkos-pettes könyve senkinek nem volt mint nekem,a mai napig őrzöm őket.Volt olyan,hogy elbújtam,mert nem fült a fogam a házi munkához,olvastam a fatövében, olvastam a góréban a kukorica tetején, a padláson,na meg a takaró alatt  zseblámpával,közben szoptam a hüvelyk ujjam...igen én 14 éves koromig szoptam az ujjam olvasás közben,még fénykép is készült róla egy óvatlan pillanatban.Képtelen voltam lemondani erről az élvezetről hiába próbáltak eltéríteni rossz szokásomtól.Én nem találtam olyan rosznak, olyan béke szállta meg a lelkem,hogy semmihez nem tudom hasonlítani,ha egy könyv a kezembe került az ujjam már a számban volt,teljesen kitudtam így rekeszteni a külvilágot,ott akkor abban a pillanatban az én kis világomban nem volt semmi és senki csak a történet és én ,teljesen bele tudtam élni magam.Fizikai fájdalmat éreztem ha le kellett tennem a könyvet még mielőtt kiolvastam volna.Faltam a könyveket.A család persze nagyon örült mert ajándékozási gondjaikat levettem a vállukról,mindig tudták ha könyvet vesznek nekem ,nyert ügyük van,mert annak mindig örülök.Varázslatos világot adtak nekem a betűk.

Emlékszem azokra az estékre mikor még hétfőnként nem volt adás a tévében.Mennyei volt! Olyankor össze ültünk négyesben és játszottunk,társasjátékoztunk,ország várost vagy éppen csak amerikából jöttem mutogatos játékot,de volt olyan hogy csak beszélgettünk,vagy meséltünk régi történeteket.Jó volna néha ebben a rohanó világban ha hetente egyszer se tévé,se internet nem lenne,talán még áram sem kéne egy gyertya lángjánál rengeteget megtudhatnánk a másikról,észre vettem egyre kevesebbet beszélgetnek az emberek még így családon belül is.Nincs idő rá,mostanában semmire nincs idő,ez szomorú.Sokat játszottunk és nevettünk,érdekes nálunk a családban ez a jó kedv a humor a nevetés teljesen mindennapi, a mai napig nem változott semmi.Bármilyen baj, probléma is volt a mindennapokban nem tragédiaként éltük meg,a humor nem hiányozhatott.a mai napig tudok magamon nevetni bármilyen nyomorúságos helyzetben.Ha valami megrázó élményben csalódásban volt részem,apa mindig azt mondta sírd ki magad kicsim aztán aludjunk rá egyet,majd meglátod holnap reggel már másként látod a dolgokat.És tényleg így volt másnap reggel már besütött a nap a szobám ablakán,az asztalon gőzölgött a meleg teám,és én mosolyogva ébredtem másképp látva a dolgokat.

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat