Smaragd-oldala

Üdvözöllek az oldalamon.“Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.”

 fantáziagifképek


Stignor István:Ősz


Minden arany már, a Napsugár is,
mely ontotta kincsét egész Nyáron át
nézd, sok falomb, levél fáradtan hintázik
az őszi széltől, lehullni, pihenni vágy...

Piros bogyók csüngnek csontváz-ágon,
társuk a lomb alig takarja őket
várják a sorsuk, s egy szeles nappalon
lehullva földre, adnak új életet...

Arany tutajként sodródik a vízen
hajtva a széltől egy árva falevél,
táplálta anyját rövid kis életében,
most letette sorsát... tovább már nem remél...

Szép most az Ősz. Akárha köddel
érkezik egy hűvös hajnalon,
s míg fázósan bújunk össze a csípős esőben,
a Föld készül. Mereng új Tavaszon....

osz2.jpg


Fésűs Éva:Szeptemberi szomorúság

 Valaki titkon oltja a fényt.
Valaki búsan jár a mezőkön,
lankad a mályva, halkul az ének,
valaki oltja a fényt.  

Valaki titkon szívja a bort.
Szökik a szesz e pincevilágból,
apad a szívünk, csöpp csodahordó,
valaki szívja a bort.  

Valaki titkon törli a színt.
Sárgul a lomb és sápad az arcunk,
ráncosodik már körte az ágon,
valaki törli a színt. 

Valaki titkon lopja a dalt.
Vízben a békák mind berekedtek,
hallgat a mély kút, némul a visszhang,
valaki lopja a dalt. 

S valami nagyon fáj, ami nincs.
Valaki titkon jár a mezőkön,
érzem a létét, és a szívemben
valami fáj, ami nincs.


osz4.jpg


 Azóta szeretem az őszt. Már nem az elmúlást jelenti, hanem a kezdetet. Izgalmas felismerésekkel teletűzdelt átlényegülés kezdetét. Aranyló napsütésben séta közben hallgatni a másik hangját, remegve figyelni a gondolatfolyamot, s közben beleszeretni a hangba, ami bármit mond, annyira szép, mert szomjúhozta a lélek.Azóta szeretem a fákat. Az erdő zúgását szemerkélő esőben, alkonyatkor hallgatni a vízesés robaját. Barlangban énekelni könnyel teli szemmel, mert annyira szép rubintos késő éjjel. Meztelen lélekkel együtt állni az éjszakában. Megélni fájdalmat, gyönyörűséget, keserűséget és a méz édességét. Együtt könnyezni, és együtt kacagni bele a világba szemben a széllel.
Azóta szeretek álmodni. Biztonságban átkarolva. Érezve minden pillanatban, hogy nem vagyok egyedül. Hogy kincset tartok a karomban s valaki kincsként őriz engem. Őrzi a kezem, a testem, a lelkem. Ha nem őrizne, akkor sem mennék el. Soha nem megyek már el.
Azóta szeretem a hajnalt. Amikor dereng a fény és láthatom a kezét, ahogy simogatva kapaszkodik belém. Jó felébredni, mert folytatni lehet az álmot ébren is. Azóta a hajnal íze a számban gyönyörű. És szeretem a könnyeket, mert értem kiáltanak, mert én sírok általuk.
Azóta szeretem a világot. Az embert, a tengert, a vizeket és a sivatagokat, a hegyeket és a síkságokat. A kék eget és a felhőket, a nap sugarát és a vihart, esőt és szelet, virágot és a nedves anyaföldet.
Mindent.

Szirmai Virág

osz5.jpg


SZILÁGYI DOMOKOS: ŐSZ

Tövist virágzik az idő,
mázsás ködöt a levegő,
légüres bánatok lebegnek,
szállanak, zuhannak, leesnek.

Avar hullámzik, bokámat
nyaldossa, szívemig fölárad
- ősz, te szilaj, te szomorú,
kegyelmes szívbéli háború,

add, hogy a szemem szép tágra,
kerekedjél a világra,
s legyen a szavam oly könnyű
s oly éles, mint a tavaszi fű.

osz6.jpg


Geisz László: Csodálatos ősz


Csodálatos őszi kora este,
ezer színben pompázik a táj.
Az ég alján a Nap fáradt teste,
fejét lehajtva,
pihenne már.

Őszi szellő suhan át a téren,
meglebbentve fák rőt levelét,
és az egyre halványuló fényben,
dallamát zengi,
erdő és rét.

Lábam alatt lyukas dió roppan,
enyhe szellő ringatja a fát.
Árokszélen vadgesztenye koppan,
levetni készül,
tüskeruhát.

Nap sugarát szűk marokkal mérik,
harang kondul a domb tetején.
Őszi lankán édes szőlő érik,
nem éhezik már,
a seregély.

Őszi égen felgyúlnak a fények,
levelet már nem kerget a szél.
Éjféltájban elhalkul az élet,
és a természet,
pihenni tér.


osz9.jpg

Őszi képek

Borongó felhők árnya hull

már az Égbolt füst színű öblébe,

ébredő hajnali fény

gyöngyöző fuvallatán hideg

lehelet szövi lég-takaróját. 

Lassú tél-álomként simul

az elmúlás a holnap ölébe,

gyermekként vacogó éj

arcára szórva ónos, rideg

csókját. A szerelmes, andalgó nyár

elillant, mint egy távoli emlékbe

zuhant pillanat. A reggeli pára

nyirkos, tejfehér köd-lepelbe fonta

magát, a fák csupaszodó lombjait

aranybarna s bíbor szálakkal

hímezi a Nap. Kelyhébe

olvadt már szeptember sápadt réz lángja,

tüzét a levelek erébe ontja,

avarba borítva a Föld dombjait

újjászületés égi nászával.


osz7.jpg

Várnai Zseni

VAGYOK ŐSZI DALLAM...

Vagyok őszi tarlón aranyfény,
kihunyó,
csillag a nagy éjben,
villanva lehulló.

Vagyok őszi erdőn kósza szél:
kesergő,
bujdokló, kódorgó,
lengő és kerengő.

Vagyok őszi ágon falevél:
lehulló,
szállongó, lepergő,
avaron elnyugvó.

Vagyok őszi égen búbánat:
felhő,
szomorgó, szemergő,
lassúdan csepergő.

Vagyok őszi lápon vadmadár:
kiáltó,
rikoltó, sikoltó,
vándorútra szálló.

Vagyok őszi dallam, ami sír
a szélben,
felhőben, esőben,
pergő falevélben.


osz8.jpg

Várnai Zseni

AZ ALVÓ KERTBEN

Csak halkan lépjél, Kedvesem,
a kerti úton nesztelen,
s hallgasd az édes őszi dalt,
ami a fák közt átnyilalt.

Csak hallga, hallga, Kedvesem,
levél zizeg ily kedvesen?
A szél susog, vagy lomb dalol?
Vagy egy bogár a lomb alól?

Figyelj, figyelj csak, Kedvesem,
az ősz suhan itt csendesen,
s ahova tündérujja ér,
aranyszín lesz a zöld levél.

Kék fátyol leng a távolon,
talán mindezt csak álmodom?
A kert is alszik, Kedvesem,
most halkan lépjél, nesztelen.


osz.jpg

vihar után

és akkor hirtelen az ég alatt
hol szürke esők gyűltek
bőröndbe csomagolta magát a bánat
a nap smaragdot ajánlott a rügynek
és fényekbe burkolta a fákat
oly törékeny mégis a csend
hogy csak halkan mozdulok
ezerszín pompázik ott fent
de látszódik még egy csepp szurok

(Dióhéj)

pillango2.jpg



Őszutó

Tudtam én, hogy árnyék voltál.
Hazajáró. Látomás.
Gyökeredből barikádod
utamba áll, árkot ás.
Nem elég, ha kérget hántok,
csupasz törzset lehelek.
Mozdulnék és bekötözném
karmom vájta sebedet.
Most is érzem: lüktet, szaggat,
hiába is tagadom:
rávéstem a homlokodra
rejtőzködő utamon.
Tudom én, hogy árnyék voltam,
magamba bújt látomás.
Menedék lehettem volna.
Örök hajlék. Állomás.
Nemes véred űző léptem
egyre halkul, csenevész.
Követem, míg köd borítja
s lábnyomod is belevész.

(Dióhéj)



manoka11

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 12
Tegnapi: 653
Heti: 695
Havi: 1 310
Össz.: 311 182

Látogatottság növelés
Oldal: Ősz
Smaragd-oldala - © 2008 - 2025 - smaragd-oldala.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »