Smaragd-oldala

Soha ne vedd el mások reményét,mert lehet,hogy azon kívül másuk sincs!

(forrás:mosolyhíd)

Olyan jó érzés büszkének lenni valakire.Valakire,akit szeretünk.Ország-világ előtt szeretnénk megmutatni őt.Nem azért,hogy minket irigyeljenek miatta,hanem mert szeretjük, és szeretnénk,ha mindenki látná őt tudna róla.Hogy őt irigyeljék.Mert megérdemli!Vagy azért mert tud valamit,vagy egyszerően azért mert csodálatos lény,igazi EMBER.Ha igazán szereted azért vagy rá büszke.Szeretnéd megmutatni az egész világnak,hogy megismerjék,hogy szeressék hogy elismerjék őt.De nem teheted.Nem mondhatod el senkinek,hogy te ismersz szeretsz egy ilyen rendkivüli lényt.De így is büszke lehetsz rá.A szívedben a lelkedben.Boldog vagy,hogy ismerheted,hogy szeretheted,hogy a szívedben él.Ez a belső büszkeség...van ilyen büszkeség!

.. a fákat. Ezeket az egyenes derekú, nyugodt sztoikusokat. Egyedül ők a bölcsek az élőlények közt. Tudják, hogyan kell levelet bontani, virágozni, magukhoz csábítani a rovarokat és bevárni a szeleket, hogy megtermékenyítsék terméseit; erekkel szívni a földből a vizet és tápláló ásványokat; a nap felé fordítani a leveleit, hogy beigyák a fényt; tudják, hogyan kell termékenyíteni, teremni, termést ledobni, leveleket lerázni, csupasz ágakkal várni be a telet. Visszavonni az életet a kéreg mögé, befelé, méltóságteljesen és bölcsen tűrni a havakat, a viharokat, a Természet minden őrületét, s mindezt hangtalanul, bőgés és jajgatás nélkül...

(Dasa Drndic)

A valódi szavak nem rózsaszínek, hanem sárgák, vérvörösek, feketék, földbarnák, és persze van bennük égszínkék s angyalrózsaszín is, de csakis sötét alapon. A valódi könyvek azt mondják, hogy a földi élet: nehéz. Nehéz, sötét, szenvedés teli mindenki számára. Az élet teli van gondokkal, veszélyekkel, bajokkal. Bukással, veszteséggel, kudarccal, betegséggel, halállal.
Sorsterheket hordozunk valamennyien. Úgy hívják: kereszt. És az Evangéliumban az „örömhírben” azt olvassuk, hogy mindenki vegye fel keresztjét. A könnyebbség nem abban van, hogy a szellemi úton járók nem cipelnek sorsterheket, hanem abban, hogy lényegesen derűsebben viselik mert értelmet látnak benne.
Célt. Távlatot. Méghozzá boldogító távlatot. Világoskéket a földön is csak akkor látunk, ha fölnézünk az égre. S néha, ha a tenger vizében tükröződik az ég. A föld barna és sűrű és nyomasztóan nehéz. S mi ide születtünk, ebbe a sűrű és barna és súlyos sárba.

(Müller Péter)

olyan az életem, mint egy vonat. jobb pillanataimban úgy tűnik, hogy hogy én vagyok a masiniszta.
igaz, akadnak olyan percek, amikor úgy érezem, "csak" utasként ülök a fülkében.
most viszont olyan időszak jött el, hogy rá kellett jönnöm: a síneken fekszem!!

forrás:http://smilimano.blogspot.

Vannak olyan pillanatok, amikor az ember úgy érzi, egész biztosan összeomlik a világ, mert az lehetetlen, hogy csak úgy álljon közömbösen, és hagyja megtörténni azt, aminek nem lenne szabad megtörténnie.... mert annyira igazságtalan, megalázó, vagy kegyetlen. Persze hiába várjuk szorosra zárt szemmel, behúzott nyakkal a robajt, a csörömpölést, a föld remegését, mert amikor felnézünk, minden változatlan... a környező házak nem dőltek össze, az utak, hidak nem omlottak be, az autók színes-fényes áradata szakadatlanul zubog tovább, és az emberek, mint a hangyák, tovább rohangálnak, életük kis csapásait követve. Mintha mi sem történt volna..... Néha az ilyen világvég-érzéshez nem is kell, hogy valami szörnyű tragédia történjen... Néha elég egy mondat...(Sam Revelle)

Fáradt vagyok ... már nem tudom van-e értelme tovább ... belefáradtam(!?) Valahol, nagyon messze mintha lenne fény... mintha... de lesz erőm elmenni odáig?

"Miközben tovább kutatjuk önmagunkat, válaszokat keresünk mindenütt. A természetben, istenben, a tragédiákban, melyeket talán sosem értünk meg. Egy vágy hajt bennünket. Egyetlen cél lebeg a szemünk előtt, megtalálni földi létünk célját. Nem törődünk a következményekkel, megromlott barátságokkal, még azzal sem, hogy az ördöggel kell szövetkeznünk érte.....De vajon megéri???"(hősök)