Éjszaka majd fölnézel a csillagokra. Az enyém sokkal kisebb, semhogy megmutathatnám, hol van. De jobb is így. Számodra az én csillagom egy lesz valamerre a többi csillag közt. Így aztán minden csillagot szívesen nézel majd... Mind a barátod lesz.
Állhatunk a föld bármelyik pontján, ugyanaz a csillagos égbolt tekint le ránk, és visszanézve: a menny egyforma távolságra van mindenkinek. Amíg szemem élvezheti e páratlan látványt, amellyel betelni nem bír soha, amíg a Napban, a Holdban és a csillagokban gyönyörködhetek, látva ébredésüket, kémlelve lenyugvásukat, egy vagyok velük, és egy vagyok azokkal, akik ugyanúgy részesei e nem mindennapi igézetnek: a természet, a világ, az élet, a lélek folytonosságának.
Csendes, holdvilágos éjszaka volt, az égen csillagok milliója ragyogott.
- Emlékszel mit mondtál nekem gyerekkoromban? - Azt mondtad, lyukak az égen, amit apró jégcsákánnyal csinált egy angyalka, aki azt szeretné, hogy mi is lássuk a mennyei fényt, ami odafenn van.
Hiszek a napban - akkor is, ha nem süt;
Hiszek a szeretetben - akkor is, ha nem mutatkozik meg;
Hiszek Istenben - akkor is, ha nem szól.
Kinn a kertben Napraforgó álldogál,
Napillatú bársonyszirmán,
Meleg barna koronáján
Szőke Napfény táncikál.
A tündöklő Napraforgó mosolyog,
Csodálja a pergő-forgó,
Az a barnásan aranyló,
A Fényt sugárzó Napot.
Napocskának meleg fényét követi,
Olyan nagyon nyújtózkodik,
Egyre jobban kapaszkodik,
Tányérját feléveti.
Szép arcával a Fény felé integet,
Ahogy ő csak Fényben élhet,
Pont úgy kell az Embereknek
Az éltető Szeretet.
Napraforgó!
Mutasd fényes koronád!
Mindig mosolyogjál nekünk,
Tágra nyissad ki a szemünk,
Nevessen Ránk a Világ!
Smaragd szemeiddel nézel le rám
Te,a Nap lánya
Évezredek óta várom
Hogy rám vetüljön szemed sugára
Nézz rám,Nap lánya!
És én leszek
Az alkonyat merengő egén úszó örömfelhő!
A Hold fia vagyok
Vezetlek téged a csillagösvényen
Vigyázom utad fényemmel
És ama napon majd
Mikor összeérnek sugaraink
Együvé olvadunk a kozmikus fénykoszorúban.